Coaching blog

Az éremnek mindig két oldala van (néha még több is).  Az internetes társkereső oldalak akár a társkeresés jószolgálati nagykövetei is lehetnének, ha mindenki arra használná, amire létrehozták.

Ha például az adatlapok kitöltői valós adatokat írnának be, valós szándékokat fednének fel, hogy a potenciális partnerek eldönthessék: jó-e ez nekem, szeretném-e ezt a partnert, ezt a kapcsolatot? Elvileg a korrekt módon kitöltött adatlapokkal több előzetes információhoz juthat az érdekelt, mintha valakivel személyesen összefutna, vagy bemutatnák neki. Igaz ezek az információk más jellegűek, de betöltenék egy előzetes szűrő szerepét. 

Ezzel szemben vannak, akik ragadozóként, sőt inkább hiénaként viselkednek és teljesen másra használják a társkeresőt, mint amire a felhasználói közbizalom irányul. Egyetlen példát szeretnék kiemelni, mely egy régebbi kliensemmel esett meg. A kisgyermekes anyuka, akit párja elhagyott egy másik kapcsolat kedvéért, hosszú hónapok és nem kis szupportív munkám után végre elkezdett, nyitni a világ felé, hogy pótolhassa a veszteséget, és előbb-utóbb új párkapcsolatot alakítson ki. A hölgy valóban naiv magatartást tanúsított, amikor az első randevú után beengedte otthonába a nyilván kellő pszichopata bájjal megáldott férfit. Ez azonban nem menti fel a gazembert, aki az egyhetesre sikeredett vendégeskedés alatt a rokonság bizalmát is elnyerte, lakáskulcsot másoltatott, majd a megfelelő pillanatban az éppen fellelhető családi ékszerek, műszaki tárgyak és némi készpénz birtokában távozott. Utólag értesültem az egész akció sorozatról és legalább örülhettem annak, hogy ez a szélhámos nem tudta teljesen elvenni a hölgy férfiúi nembe vetett bizalmát. Közösen megalkottuk a jövőbeli adaptációt segítő, kellően cizellált tanulságokat.

Eddig tart a történet, következtetések szabadon...